Előtakarékosság, megtakarítás
A magyar
emberek nagy része nem rendelkezik megtakarításokkal, a legtöbben minden
hónapban annyit költenek, amennyit keresnek.
A átlagembernek nem okozna komoly gondot, ha húszezer forinttal
kevesebbet keresne havonta, kicsit összehúzná magát és kijönne a
pénzéből. Ha pedig ugyanennyivel többet keresne, nem maradna meg ez az
összeg a zsebében, hanem ennyivel többet költene magára.
Azaz nem az a kérdés a legtöbb embernél, hogy el tudna-e tenni egy havi
összeget, hanem, hogy el akar-e tenni pénzt a jövőre nézve.
A példa kedvéért öt millió forintot
kétféleképpen tudunk összegyűjteni. Vagy
havonta elteszünk félmilliót 10 hónapig, vagy
ha ez nem lehetséges, akkor sok éven át
teszünk félre havi 20-30 ezer forintot.
Ebből következik, hogy a legtöbb
előtakarékossági konstrukció minimum 5-10
évre szól, hiszen csak így lehet komoly
összeget megtakarítani. A másik közös
tulajdonságuk, hogy nem lehet őket gyorsan felmondani a futamidő
lejárata előtt, általában pár hónap
múlva jutunk csak a pénzünkhöz. Ez bár
hátránynak látszik, valójában
előnyére válik a takarékoskodónak, hiszen
így nem az előtakarékosság fog először
áldozatul esni egy pillanatnyi, átmeneti
pénzzavarnak.
Két fő lehetőség létezik, a
lakástakarékpénztár és a sok
néven hívott megtakarításos
életbiztosítás.
A lakástakarékpénztár, vagy
lakáskassza egy könnyen átlátható,
egyszerű termék. Futamideje 4 és 8 év
között van, a havi maximálisan
megtakarítható összeg 20 ezer Ft/fő, a fizetett
kamat a megtakarításunkra 1 és 3% között
változik. Ez miatt még nem lenne érdemes köti
ilyen szerződést, de az éves befizetésünkre
további 30% állami támogatást kapunk azzal
a megkötéssel, hogy ha nyolc évnél
rövidebb futamidőre kötöttük a szerződést,
akkor a lejáratkor az összeget
lakásvásárlásra, meglévő
lakáshitel törlesztésre, vagy meglévő
lakás felújítására fordítjuk.
Nyolc év futamidőnél 2009 július elseje előtt nem
volt lakáscélú megkötés,
bármire fordíthattuk a pénzt, ez sajnos
megváltozott a július elseje után kötött
szerződésekre vonatkozóan. Költségei: havi
150 Ft számlavezetési díj, illetve egyszeri
szerződéskötési díj, ami a szerződéses
összeg egy százaléka. Előnye a
kiszámíthatósága és
egyszerűsége, hátránya a maximált havi
befizetés és a kötött
felhasználási mód. A piacon két
termék elérhető az OTP és a Fundamenta
termékei, gyakorlatilag mindkettő szinte hajszálra
ugyanaz mind költség, mind egyéb tekintetben.
A megtakarításos életbiztosításokat
sok gyanakvás és ellenszenv kíséri, melyből
sok kifogás jogos is. A piacon sok biztosítónak
sok terméke verseng az emberek kegyeiért és aki
azt gondolja, hogy a termékek hasonlóak, az nagyot
téved. Már a költségek miatt is fontos
megfontolni, hogy melyik cég termékét
választjuk. Ebbe a kérdésbe nem szeretnék
itt bővebben belefolyni, személyes
megbeszélésünk alkalmával szívesen
bemutatjuk Önnek az elérhető termékeket és az
azok közötti különbségeket.
A leggyakoribb termék a piacon az úgynevezett unit linked
típusú biztosítások, ahol az
ügyfél megtakarításait az ő általa
választott alapokba fektetik, a befektetés minden
kockázatát az ügyfél állja. Ezzel
természetesen a nagyobb hozam lehetőségéhez is
hozzájut az ügyfél. (Látogassa meg az
életbiztosításokról szóló weboldalunkat is.)
Jelenleg bizonyos feltételek teljesítése
esetén adójóváírásra jogosult
a szerződő, de ez várhatóan megszűnik a 2010.
évtől, ezért ezzel nem érdemes kalkulálunk.
Megéri-e megtakarításos
életbiztosítást kötni?
Véleményünk szerint igen. A piacon jelenleg
elérhető legjobb termék esetében a
költségek és az
adójóváírás megszűnése
ellenére is megéri szerződni, ha a bankbetét
hozamánál csak 1,5%-kal érünk el jobb
hozamot. Ez pedig nem tűnik elérhetetlennek egy tíz
éves futamidő esetében. Valamint már az is tiszta
haszon, ha olyan pénzt tettünk el, amit
egyébként csak elköltöttünk volna minden
hónapban.
A megtakarítások kérdése elég
összetett, várjuk hívását egy
személyes megbeszélés egyeztetése
céljából.
Elérhetőségeink:
Telefon: +36209629300
Cím: 1143Budapest, Mogyoródi 195.
Email: info@penzugyeink.com
Ajánlott oldalak a témában:
Blog a kókler brókerekről: kóklerbróker blog
A gazdagodás blogja:
gazdagodó blog
Legjobb pénzügyi tervezők: www.qfp.hu