Nyugdíjpénztárak
A fiatalabb korosztály minden tagjának be kellett lépnie valamelyik magánnyugdíjpénztárba. A legtöbben nem hogy azt nem tudják, mennyit hozott a magánnyugdíjpénztáruk, de még azt sem, hogy melyik nyugdíjpénztárnak a tagjai.
Pedig ez egy húsba vágó kérdés. De
mielőtt erre rátérnénk, egy pár
szóban szeretnénk felvázolni, hogyan is
működnek a magánnyugdíjpénztárak
Magyarországon.
Aki nem tagja egyetlen magánnyugdíjpénztárnak sem, a teljes, a
fizetéséből nyugdíjra levont pénzt az állami alapba utalja el
(háromnegyedét a munkáltató fizeti, egynegyedét a munkavállaló.)
Aki tagja valamelyik pénztárnak, az az általa
fizetett egy negyed rész felől rendelkezhet, hogy azt a
saját
magánnyugdíj-pénztárának
utalják el. Így ő a nyugdíjának
háromnegyed részét továbbra is az
államtól kapja majd, a maradék egynegyedet meg a
pénztárától.
Ezért nem mindegy, hogy melyik pénztárnak vagyunk a tagjai.
Ön szerint mennyit jelent Önnek 35 év alatt, ha a jelenlegi pénztára
évente 2%-kal kevesebbet teljesített, mint a piacvezető? Kapaszkodjon
meg: a kamatos kamat miatt közel a felét fogja kapni a
nyugdíjpénztárától, mint a másik ember.
Tudja Ön, hogyan teljesített a
nyugdíjpénztára az elmúlt öt vagy
tíz évben? Nem érné meg
rápillantani, hátha nem a legjobb pénztárt
választotta? Tudja, hogy nagyon nagy nevek nagyon rosszul
teljesítettek az elmúlt tíz évben? (Egy
megjegyzés: egy év hozamából nem lehet
semmit levonni, de tíz év teljesítménye
azért már mond valamit. )
Hívjon fel minket, mondja meg, jelenleg hol
pénztártag és ha érdemes váltania,
postázunk Önnek egy átlépési
nyilatkozatot, amit aláírva visszaküld. Ennyi az
egész, amit tennie kell, ha át akar lépni.
Várjuk hívását, hogy segíthessünk
Önnek szakmai tanácsadással. Ha kitölti a
kérdőívünket, pénzügyi tanácsadó kollégáink hamarosan megkeresik
Önt.
Elérhetőségeink:
Telefon: +36209629300
Cím: 1143Budapest, Mogyoródi 195.
Email: info@penzugyeink.com
Ajánlott oldalak a témában:
Blog a kókler brókerekről: kóklerbróker blog
A gazdagodás blogja:
gazdagodó blog
Legjobb pénzügyi tervezők: www.qfp.hu